Volt egy ismerősöm, családjával együtt még az "átkosban" Svájcba disszidáltak. Mivel a disszidálás, mint olyan titokban kellett, hogy végbemenjen, az akkor 4 éves forma kislányuk semmiről sem tudott, csak egy izgalmas utazást látott a dologban. Minden rendben zajlott, várták őket, munkát, lakást, ismerősöket találtak....ám a kislány csak nem érezte jól magát. Nem aludt, nyűgös volt, sírt, maga se tudta mi a baja. És mások se. A helyzet kezdett kibírhatatlanná válni. Az anyuka egyik este végső kétségbeesésében sírva kérdezte a kislánykától: "mi a baj kicsim, ennyire nem jó itt neked?". A kislány pedig azt válaszolta: "Minden nagyon jó itt Mama, de tudod, az a zöld kapu nagyon hiányzik". A zöld kapu pedig hol másutt lett volna, mint Magyarországon. Az egykori házuk bejárata.
Hazajöttek.
Ez a honvágy.
Van akinél jön, van akinél nem (annyira)
A honvágy ahogy mondjuk "rátör" az emberre. Figyelmeztetés, jelek nélkül, egyszercsak megjelenik. Mardosóan elkezdenek hiányozni ismerős helyek, arcok, szokások - vagyis a közeg, amihez szocializálódtunk. Ha valaki nem tudja feldolgozni, a honvágy legrosszabb esetben okozhat depressziót, pánikrohamot, alvás- és evészavarokat és a vége menekülés lehet vissza a megszokottba. Ami nem biztos, hogy jobb lesz.
De hogyhogy valakinek van honvágya, a másiknak nincs, vagy ha van is, nem zavarja?
Ez nagyban függ attól, hogy valaki az egykori helyhez/helyzethez pozitív élményeket fűz-e? Boldog éveket töltött ott, vagy nem?
Családját, barátait hagyta-e hátra, vagy nem volt erős kötődése ott?
Milyen a beilleszkedésre való képessége?
Mennyire eltérő az adott kultúra? Európában a legtöbb országban viszonylag könnyű felvenni a ritmust, de arab országokban, vagy akár Dél-Amerikában, Afrikában meglehetősen durva a kultúrsokk.
És erősen személyiségfüggő. Pontosabban, és nagyon tudományosan arról van szó, mennyire múlt-, jelen-, vagy jövőorientált az ember. Ha valaki csak a múltban él, fotókat nézeket elmúlt szép időkről, ezen mereng és nem tervezi a jövőjét, nem élvezi a jelenét, nehéz dolga lesz új környezetben.
"Ha újra elővesz a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a MÚLTÉ. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nemcsak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mit akkor voltak, ma már semmi sem olyan. Minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek!"
(Wass Albert)
Nosztalgia
Magát a jelenséget a pszichológusok teljesen normális reakcióként írják le, amelytől nem megijedni kell, hanem kezelni kell tudni.
Először a XVII. században Svájcban találkozott egy orvos egy akkori egyetemi hallgatónál a problémával, aki megmagyarázhatatlan módon betegeskedett és sosem érezte jól magát - míg vissza nem ment a hazájába. Ott egycsapásra meggyógyult. Ez az orvos találta ki e jelenségre a görögből vett szót: nosztalgia. Ezt ugyan ma már kicsit más értelemben használjuk, de alaptöve, a "nostos" és az algopyrinről is ismert "algos" hazatérésfájdalmat jelent.
Gondoljunk csak a német Heimweh szóra, ez ma is pontosan ezt a jelentést fedi. De az angol is a Homesickness szóval a hiány betegség jellegét írja le.
Szakszóval "helyzeti szorongás"-ként definiálják azt az állapotot, amikor új helyen, új helyzetben, új emberekkel a megszokottól eltérő körülmények között találjuk magunkat. Bizony, nemcsak a szülőhazánk iránt érezhetjük, hanem bizonyos szokatlan helyzetekben is felbukkanhat.
A megoldás: rutin!
Nem tudom kikerülni az általam is nyögésig unt kifejezést, miszerint az idő mindent meggyógyít, de a honvágyra sajnos kifejezetten ez a recept.
Mint mondtam, helyzettől függ mikor bukkan fel és nem lehet előre tudni kinél milyen erősségben, miféle problémákat okozva.
Ami egészen biztosan nehezíti a helyzetedet ha elfog a honvágy:
- ha értetlenkedsz, nem fogadod el, hogy honvágyad van
- ha meg sem próbálsz alkalmazkodni az új helyzethez amibe kerültél, csak hárítasz, mérgelődsz, csapkodsz vagy sírsz
- az említett kultúrsokk, melyet szintén fel kell dolgozni
- ha egyedül vagy
- ha zárkózott személyiségtípus vagy
- ha azért jöttél el otthonról vagy egy adott szituációból azért léptél ki, hogy menekülj
És itt a segítség a megoldáshoz. Nem is olyan nehéz:
- hozz létre RUTIN-t, alakítsd ki a munka-szabadidő menetét, szervezd meg mit, hogyan, miután csinálsz, egyszerűen tervezd meg a napjaidat, a hetedet, a következő hónapodat
- csináld az új helyzetben is azokat a dolgokat, amiket mindig is szerettél - keress ott is fitness termet, kezdj el itt is reggelente futni, kórusba, egyházi csoportba, szülői klubba járni, csatlakozz egy túrázós csapathoz
- keresd emberek társaságát, építs ki új kapcsolatokat - könyvtár, klub, sport, a városban élők Facebook csoportja
- látogassanak meg az otthoniak, mutasd meg büszkén mire jutottál, mit értél el eddig, milyen ügyesen, önállóan élsz
- ne kattanj rá csakis az otthoni társaságodra, mániákusan mindenről fotókkal posztolva. Keress új ismeretségeket, a helyiekét, a külföldiekét is
Ne akard elnyomni az érzést, annál erősebben jön elő. Próbáld inkább megérteni mi történik veled és hogyan oldhatnád meg. Vedd észre a jó dolgokat a jelenben, akár így:
Tűzz ki célokat, de elérhetőeket, szépen lépésben, egymás után.
És illeszkedj be!
Ehhez persze elengedhetetlen a nyelvtanulás és a helyi szokások, akár a helyi történetek, történelem megismerése. (Milyenek a németek?)
Olvasd el ezt a könyvet, ők például így csinálták:
Van egy másik ismerősöm, aki mindezen már túlesett és sajátosan így foglalta össze a teendőket:
Ha honvágyad van, egyél pörköltet, beiglit és hallgass Rúzsa Magdit. Keress egy helyet, ami csak a tiéd, ahol megint otthonra lelsz, egy kávézóban, sörözőben, egy padon a parkban, vagy egy kedvenc könyvesboltban, a beszélgetős eladónővel a hobby boltban.
És sose unatkozz!
