Az Ophelo GmbH munkaközvetítéssel foglalkozik Németországban.

Seiten

Montag, 15. Februar 2016

Bábel tornya

Elképzelek egy, a külföldi munkavállalás iránt érdeklődők körében népszerű szakmát, mondjuk az ápolónőét. Valakinek évek óta dédelgetett álma, hogy Németországban dolgozzon, tapasztalatra tegyen szert, tanuljon valami újat, több pénzt keressen - és természetesen a szakmájában tudjon elhelyezkedni, hisz ehhez ért igazán. 

A nyelvet azonban nem ismeri, de nem baj, annyi hirdetést látni, hogy nyelvtudás nélkül is el lehet helyezkedni. Szerencséje van, talál is munkát, hétfőn kezd. 
Semmit sem ért. Hol kell a szerződést aláírni, mit írtam alá, mit mondtak, hol tudok átöltözni, merre induljak a munkaügyishez papírokat intézni, bankszámlát kell nyitni, hogyan?!?!  Majd jön a szakmai rész. Elmutogatják neki hogyan szokás itt injekciózni, rámutatnak a gyógyszerre, amit be kell adni a betegnek, pantomimszerűen eljátsszák hogyan kell átkötözni, megfordítani, itt hogy megy az infúziózás. Erre a mutogatós játékra persze mindenkinek van ideje, kedve és biztosak benne, hogy a frissen érkezett nyelvtudás nélküli alkalmazott mindent 100%-ban megértett. 

Így képzeli, aki nyelvtudás nélkül kíván munkát vállalni külföldön?


Nincs kivel németül beszélni

A másik jellemző hozzáállás - nevezzük egyszerűen kikerülő magatartásnak - a "majd munka közben megtanulok németül". A nyelvtudás nélkül hirdetett munkákat azonban szintén nyelvtudás nélküliek vállalták el, így az a kisebb probléma adódik, hogy nincs kitől megtanulni németül. Ha pedig a terv az volt, hogy majd munka után eljár egy nyelvtanfolyamra, ott várhatóan inkább a kókadozás, ásítozás lesz jellemző 8-10 órai munka után, mint az érdeklődő figyelem, aktivitás és lelkes szómagolás.




Hogy érezzem így jól magam külföldön?!

Mi következik mindebből: nyelvtudás nélkül nem lehet külföldön munkát vállalni. Kész. Pont. 
Részemről minden alkalommal felmerül, amikor ezzel a kérdéssel találkozom, hogy hogyan is gondolja ezt az adott jelentkező?! Hiszen itt Magyarországon sem tudnánk semmilyen értelmes munkát elvállalni magyar tudás nélkül. Még ha el-eldolgozgatok is valahogy napközben, magamba borulva, egy szót sem váltva a munkatársaimmal, reménykedve, hogy nem épp rólam beszélnek és nem éppen rajtam nevettek az előbb, akkor is, az egyéb teendőket hogyan intézzem?
Segítség nélkül se bankszámlát nyitni, se orvoshoz menni, se vásárolni, se szórakozni, se, se, se....nem tudok. Hogy érezzem akkor jól magam egy idegen közegben?!

Nyelvtanfolyam nélkül tapodtat se

A nyelvtanárok, munkaügyi szakemberek ezért egyöntetűen azt javasolják, külföldi munkavállalás előtt még itthon iratkozzunk be egy intenzív nyelvtanfolyamra. Van olyan nyelviskola, ahol kifejezetten külföldi munkavállalásra készítenek fel, vagyis nem a ragozáson, nyelvtani ijesztegetésen van a hangsúly, hanem a praktikus, mindennapi nyelvtudás megszerzésén. 
Nem rossz módszer az sem - mondják a hozzáértők - ha az adott közegben (esetünkben Németországban) töltünk el néhány hetet a munka megkezdése előtt egy intenzív nyelvtanodában.

Mindez persze pénzbe kerül, mivel az állam nem könnyíti meg a nyelvtanulók helyzetét, sajnos nem is kevésbe. Viszont megtérül a befektetés, mivel a nyelvtudás birtokában a mosogatásnál kvalifikáltabb munkát lehet elvállalni, melynek igen nagy előnye a magasabb fizetés lesz.



Ha nyelvtanulás ügyben (is) segíthetünk, fordulj hozzánk bátran, nézegesd Facebook oldalunkat is, ahol tanulnivalókra lelhetsz:
Ophelo Magyarország Facebook
Ophelo Magyarország Kik vagyunk?




Mittwoch, 10. Februar 2016

Miért akarsz külföldön dolgozni?!

Miért mennénk külföldre dolgozni, ha nem a pénz miatt?! Hát nem? 
A mostanában mindenkit izgató lehetőség sokak szerint egyértelmű célja ez. És igazuk is van. Itthon 150 ezer Forint körül keres egy diplomás, míg mondjuk Németországban 2000 Euro környékén. Ez lássuk be, izgató különbség. És mégis, milyen érdekes, a személyes történetek és a felmérések sem azt igazolják, hogy ez lenne az elsődleges és kizáró oka a külföldi munkavállalásnak.


Változás, önismeret

Nemrég olvastam egy lány gondolatait, aki önkéntesként dolgozik éppen Németországban már egy éve. Terve nemigen volt mit szeretne magával kezdeni és a nyelvtudása is kopott volt, mégis belevágott, annak ellenére, hogy önkéntesként annyit keres amennyit megeszik. Ő arról mesélt hosszasan a cikkben, hogy megváltozott, megerősödött, öntudatra ébredt. Megtalálta önmagát. Egy idegen kulturális közegben, számára hónapokig érthetetlen nyelvet beszélő emberek között kénytelen volt mindent egyedül intézni, sokkal toleránsabbá válni és megtalálni a sokszor sötétnek látszó helyzetekben is a jót.


Máshogy néznek rád itthon

Mások olyan munkát keresnek külföldön, ami valami pluszt hoz a hazai szakmai életbe. Új ismeretségek, új szakmai tapasztalatok, a nemzetközi vérkeringésben való részvétel. 
A külföldi munka egy érdekes hozadéka a magabiztosság, a saját magadért tenni tudás elsajátítása, ami ha őszintén körülnézünk az itthoni munkavállalók között, hát sokakból hiányzik. A munkaadók viszont rettentő módon értékelik! Mekkora előny ez egy állásinterjún! Nem szimpatikusabb egy talpraesett, megoldó típusú munkatárs, mint valaki, aki önbizalom híján az utasításokat várja?


Hát és a nyelv

Na igen, valószínű, ha a kezdeti kérdést tovább boncolgatnánk, a pénz mellett a "rávágók" második tippje a nyelvtudás lenne. És megint igazuk van. Külföldön az ember óhatatlanul és kikerülhetetlenül megtanul külföldiül. (Persze itt is van, aki ezt képes ügyesen elkerülni és mindent a magyar barátjával intéztetve évek alatt semmit sem elsajátítani az adott ország nyelvéből, de ez a mutatvány azért nem jellemző). 
A nyelvtudás megint elég sokrétű dolog. Magyarként azt gondolom kutya kötelességünk megtanulni legalább még egy nyelven amit viszonylag sokan beszélnek, hiszen hazánkon kívül meglehetősen kevesen tudnak magyarul. Amellett - mivel pechünkre minden nyelv totálisan más, mint a miénk - egy idegen nyelv elsajátítása logikai, gondolkodásbeli fejlődéssel jár a fejünkben. Egy nyelvet birtokolni ismét csak magabiztossá, mi több, büszkévé tesz. Képes vagy egész más jellegű tudást, kultúrát befogani, akárcsak az idegen nyelvű könyvek, filmek vagy a baráti beszélgetések által.



Menj el, tanulj és hozd haza!

Nem ragozom tovább, ez a lényege a külföldi munkavállalásnak! Ez lenne a célunk nekünk is. Nyelvtudáshoz, hasznos munka- és élettapasztalathoz, belső fejlődéshez segíteni a Németországban segítségünkkel munkát vállalókat, akik évek múltán természetesen anyagilag is megerősödve itthon kamatoztathatják tudásukat. Kezdj neki, keress minket!